Papírsárkány

Tükör-cseppek hevernek vegy-szertelenül szerte-szórva,
Prizmaként szivárvánnyá karcolják nevetésed. Mogorva,
Halkan lángoló babonákba temetem mosolyod zengését,
Majd, a saját hamvaim a Te lábnyomodba locsolom szét.

Talán robban a varázs és a salakunkból fényvirág csordul,
És beporoz egy gyémánt kígyó az ég-morajlás-kerten túl,
De ha bársonytalpak szikrakővé préselik zizegő záp-poraink,
Akkor is tüzet szítunk, s a kétség arany-bölcsőjében ring.

Vándor-ómenek építik kastélyunk, megszentelik őrületünk,
Szélbe vésik ostobaságunk, és dajkálnak, ha újjászületünk.
Faragjunk értük ametiszt eposzokat, száguldjunk tétován,
Eregessünk sárkányt, árral szembe, jeligénkkel homlokán.