reccs.

kettétörik a világ, mint a szó, mikor véletlenül rossz gombot ütsz le. mert a billentyűzet gombjai is mind áldozatok, sorra le kell ütni őket, ütemes aszkézisükből lesznek a szavaink. addig kell csattogtatni őket, míg leszakadnak, mint kabátgomb. és akkor befúj majd a szél. a hiányod szele. az a fuvallat, ami mindenhonnan pöfékel, ahol nem vagy jelen. azaz már sehol sem vagy jelen, mindenhol múlt vagy. T-vel végződsz, ahogy az ilyen igéknek illik. beszorulva egy billentyűzetfilozófiába. szaturnuszgyűrű a zálogházban. leletek az anktartiszon. csontvelő a gyomorban. lehunyja sok szemét a házat. az égboltot helyén tartó csillagcsavarokat megeszi a rozsda. mint minden egész, kettétörik a világ...

vacognak a vízcseppek?

alkalmatlan tavaszok lesnek
hajnallal hasadnak
mint szíj a hátból
napot vetnek a világba
hogy a kertemben maradt csöpp
eltaposott megbarnulbarnult szétdobált
havon lapuló utolsó lábnyomod
felszárítsa végleg

mondhatnám megrémít ez
de tudom így belebújsz
tengerekbe
pocsolyákba
poharamba
talán egyszer be is lélegezlek
csak hogy a füsttel együtt
kifújjalak a mindenségbe

a mindent, de menő ez! szar poetica vagy miacsuda.

mert leírni mindezt
ki a szóköz
be a szóköz
szájközé szorulva
kétszáj közé
kétszáz mérföld
és mintha még ez
pedig már leöntöttem
benzinnel a leveleket
enzimmel cirógattam nyelvem
mert hát a csoki is
bár az nem költőnek való
beleragadnak a szavak

költőnek
szesz való
a sikamlós
meg a csend
és nyomor
illet
mert kell
az ihlet
még jó hogy költő
s nem képzőművész
mert hogy nézne már ki
egy kibaszott nagy
szobor szarból?

depressziósdi (azt a cudar kutyamindenit!) - de kell ilyen is

nincs mögöttes üzenet
legyek járják csak a húst
puha lábaikkal simogatják csiklandozzák
egyértelmű erotika ez
mint megerőszakolni egy emléket
talán ő is akarja
nincs már nyelvtan
túl közel a naphoz
a viasz megolvad
a gyertyák csonkig égnek
a repülés alapfeltétele a gázhalmazállaptú közeg
csak tagadószavak vannak
ráják és rajok lubickolásaiban
opálkék minden
a problémák talán ott kezdődnek
mikor a tengerfenék is
szó szerint
szarik rám

csutakolás

először
tönkre teszem magam.

majd feldarabolom.

így ni.
és végül

az utolsó mosztig

bekucorodok a kályhádba

mert úgy hallottam

borzasztóan hideg tél lesz

ez ilyen...

elhasználni a szavakat. nem is szavak ezek már. csak ujjbegyek és a műanyag alvadt erotikája. ezek nem kifejezések, ezek szétcsorgott testnedvek az ágyneműn. megfoganni sose fognak már, de talán hádászkodó, büszke történeteket mesélnek róluk bizonyos körökben...

leteremtés

nem hiába lettünk sárból és agyagból. látszik ez. humuszból, szennyből, ganéból, rovarokból, baktériumokból lettünk összegyúrva, tökéletes szimbiózis. és ahányszor megindulunk, saját magunkra taposunk megint. vagy az őseinkre. utódainkra. senkikre. mindenkikre.