Portörlés

Tudjuk, hogy hazudunk, pedig
minden szó karmait vájja
kétségbeesve a szánkba,
mi csak köpjük. Reggelig.

Már csak a szakszerű vágy
fals mosolyod hajlatán
lasszót vet vihogva rám,
letörve ösztönök polcát.

Végül a gázspré szemed
belehel szívkamrámba,
és izmaim görcsbe rántja,
ahogy csöppet közeledek.

Döng robbanása retesznek,
mert míg a tűzhányód tombol,
leveszlek a játékpolcról
s ládám legaljára teszlek.

Hétfő hajnal

A kócos hajú Hétfő
kávészagra botladozgat,
meztelen talpa alatt
csoszog a linóleum,
s ahogy a kávé lefő,
alig párolog a harmat,
tövig döfi a kanalat,
s nyílik a Nap-múzeum.
A kávé-köd motyogva
vonul végig a mezőn,
a patakban szutykos lesz
a lába, tusolni megy.
A fény első sugara
szétfröccsen a tetőn,
magába nyeli az eresz,
majd mindehová becsepeg.
Ráncokat hunyorítva homlokára
italából szimmogva kortyol,
megvénült már szegény pára,

Hajh, pedig kalózkapitány volt
hajdan, fergeteges csaták várták,
dicsőséges volt, míg egyszer
elveszítette a jobb lábát,
így ma is a ballal kelt fel.

Lidérc? Nyomás!

Kazánszagú éjszaka volt,
kint csak pár nesz motoszkált,
éji árnyékokat keresve
majdhogynem köddé vált
a testem hetven százaléka,
fröcsköltek a pórusok,
dübörögtek a rovarok,
ragadtam, mint a szurok.
Az se lepett volna meg,
ha éji-báb lengett volna
körbe a szobámban,
s megremeg
a világ.
Vagy valami ilyesmi.
Mondanom sem kell,
nem tudtam elaludni.

Két forgolódás között
eltűnődtem, hogy lehet,
hogy még sose járt vizitbe
nálam bár egy kísértet,
lidércek meg mumusok,
mindenféle rút borzalom,
szörnyek az ágy alatt
vicsorogva, amíg alszom,
vagy esetleg ők is vajon
csak azért rejtőznek,
mert Én fekszem az ágyamon?

Vacog...

vacog
aki beleragadt
gátlásaiba
félúton
az itt és ott között
(a fent és lent között
az égtájak között)
a volna és bárcsak között
az ilyen embernek
még a tükre se
veri vissza a fényt
mert van aki
szoknyát húz le
van aki a
wc-t se

Egy rag ide, harag oda

"Az élet valamennyiünk számára
reménytelen, de nem súlyos."
P. Watzlawick

Nem nagy kunszt ez a boldog élet,
de csak Te teheted Önmagad azzá,
s a választás joga is csak Téged illet,
hogy teszel róla vagy teszel rá.

Gyógyidő

„Mert hiszen az ember átlát a falon,
de nem lát keresztül a fal hiányán.” (Weöres Sándor)

mondhatnánk hogy egyszerű ez
hogy átlátunk mindenen
mit nekünk fal
persze s ugye baj se lehet
meg hát ott az idő
ami minden sebet

csak tudod
az én időm
nem családorvos
hanem egy
kibaszott boncmester

Napbanézés

Tegnapelőtt még nevünk rajzoltad lapra,
Ajkunkra vattacukor tapadt,
Bort kortyoltunk zászlók alatt,
A kezem már egyedül csüngött tegnapra,
Mert ugye ez most neked
Éppenséggel hát nem megy,
S bezártad az ajtód kulcsra és lakatra.

Ma persze már neked okés minden,
Működnek a dolgaid,
Nevedhez írsz valakit,
Persze ez nem kéne zavarjon engem,
Én vagyok a marha,
Vagy tényleg a napra
Lehet nézni, de a szemedbe sehogy sem?

Esőillat

összemosódott a világ
felhőszakadásnyi kitekintésben
szépen fényesre nyalja magát
hogy szép legyen a temetésen
mert ugye a gilisztáknak is jár
egy cafat őszinte részvét
pedig gerinctelenek ugyebár
micsoda furcsa egy szépség
persze rájuk most nincs idő
most hát téged kell sajnálni
bocs de ma ez nálam nem menő
most fontosabb nálad akármi