Kicsúsztunk az időből.
Csak ott álltunk, idétlenül,
Játszótéren, időtlenül.
Öregek voltunk? Magzatok?
Bölcsek voltak szemeink? Vakok?
S azok a rések... Sírok? Ablakok?
Szorítottuk egymást.
Boldogak voltunk? Rettegtünk?
Mintha, ahol eltűnt messzi egünk,
Madarak repültek. Kettő.
Talán ők vitték magukkal a kelő nap álmait?
S a sugarai a fekete földön, az olajfák hegyén...
Ezt láttuk volna?
Vagy talán az Őszi héják távozása?
Robbant a csend.
Visszazuhantunk az ütemes szuszogás dimenziójába.
Kérlek, fogd jó szorosan a
Kezem Tokió pontatlan utcáin!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése