Lidércnyomás

Láz ébred, fülig hatol,
egy leheletnyi gyöngeséget
mérföldekről kiszimatol,
szövetekbe mar és éget,
követve a horizontot
meginog a tekintet,
mi egykor szóban forgott,
most tejszínben fullad meg.
Locsogó, szerteszét ömlő
porcelán kifejezések szivárognak,
akár napkeltével a nő,
hogy mindig úgy leljen a holnap
üvegháznyi intimitásba
öltözve, s mint a fürjek,
csak most varjúdalt dudorászva,
s mint a gennyszagú verset,
köpésnyi cafatokba gyűrtek,
minden betű, mint homok, serceg
a fogak őrlő modorában,
kiöntve, mint langyos sört,
s majd tánccipővel itatják fel
a padló hasadékaiból százan,
s szóra se méltassák ezerszer,
úgy párolog, mint a harag.
Felszárítaná a rémek álmát;
"Ébren vagy már?" - kérdi a nap,
De magába fordul a Nagyvilág.